HTML

Uzoni Pál városi közéleti blogja

Friss topikok

Címkék

Köszönjük!

2012.10.07. 22:40 uzoni.pal

Uzoni Pál és a Városvédők köszönetüket fejezik ki az időközi választásokon mindazoknak, akik a civil értékekre szavaztak. Bizakodással tölt el minket, hogy az 5 %-os küszöböt túllépte jelöltünk, Uzoni Pál. Ha ez így marad 2014-ben minden körzetben, akkor lesz civil képviselő a soproni közgyűlésben.

Az is örömre ad okot, hogy egy parlamenti pártot is sikerült, több mint kétszeres szavazatmennyiséggel, magunk mögé utasítani annak ellenére, hogy mindegyik parlamenti párt a legmagasabb szinten képviseltette magát a helyi kampányban, és anyagi erőket sem kímélve agresszív kampányt folytattak.

Meggyőződésünk szerint a választástól távol maradó polgárok 70 %-a között nagy számban vannak olyanok, akik otthonmaradásukkal elutasították a parlamenti pártokat és 2014-ben nagy esély van arra, hogy ők jelentős mértékben támogatják a civil értékeket.

Sopron, 2012. október 07.

                                                                                Uzoni Pál és a

                                                     Városvédők Összefogtunk Sopronért Egyesület 

 

Varga Gyula 631 szavazatot kapott, ami a voksok 45,99 százaléka. A második helyen Táp Lászlóné (Fidesz-KDNP) végzett 460 szavazattal (33,53 százalék), a harmadik Gőbl György (Jobbik) lett 178 szavazattal (12,97 százalék). Uzoni Pál (Városvédők Összefogtunk Sopronért Egyesület) 70, Szakács Gyula (LMP) 33 szavazatot kapott. Az előbbi az érvényes voksok 5,1%, az utóbbi pedig 2,41 százaléka.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://uzoni.blog.hu/api/trackback/id/tr434825670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása